Gello, a görög hagyomány gyermekfélelmet keltő démonnja
Gello
Gello (Γελλώ) a görög hagyomány gyermekeket fenyegető démonnja, amelynek gyökerei a késő antik és bizánci népi mágiában találhatók.
A kulturális antropológia által azonosított tágabb csoporthoz tartozik, amely a terhes nőket, gyermekágyas anyákat és csecsemőket fenyegető lényeket foglalja magában; rokona a mezopotámiai Lamashtának, a zsidó Lilithnek, a római Strixnek és a szíriai Lilitúnak. Aki az egész komplexust átfogóan kívánja megérteni, a Gyermekdémonok összefoglalóban találja a kultúrákon átívelő besorolást.
A Gello név először Szapphó görög költőnőnél tűnik fel (Kr. e. 600 körül, 178. töredék, Lobel-Page), közmondásszerű szófordulatban: „Gellónál is jobban szereti a gyermekeket” egy kegyetlen személyre alkalmazott ironikus kifejezés volt.
A késői hagyomány ebből az utalásból teljes lényleírást bontakoztat ki: Gello egy idő előtt elhunyt fiatal nő, aki bosszúvágyó szellemként tér vissza az élők világába, és más anyák gyermekeit támadja meg, mivel saját maga nem szülhetett és nem nevelhetett gyermeket.
Gello a görög-bizánci hagyományban
Gello (más alakban: Gylou, Gelloudes vagy Gillo) a görög-bizánci hagyomány nőnemű démonfigurája, amely szerkezetileg a kibővített szukkubusz-osztályhoz sorolható, specializációja a terhes nők, gyermekágyas anyák és csecsemők fenyegetése. Legkorábbi említése Szapphónál található (178. töredék), ahol Gello korai halált halt lányok megtestesítőjeként jelenik meg.
A bizánci hagyományban kidolgozott betegségdémon-alakká válik, amellyel szemben amuletteket és liturgikus védőformulákat alkalmaznak. Az újabb kutatás (Sarah Iles Johnston, Restless Dead, 1999; Richard Greenfield, Traditions of Belief in Late Byzantine Demonology, 1988) feltárta a Gello-hagyomány vallástörténeti mélységét.
Kontextus és háttér
A hagyomány a késő antik görög és bizánci népi mágiából ered, és a vallástörténeti kutatásban a késő antik gyermekdémonn-komplexus jól adatolt részeként tartják számon.
Mitológiai háttér
A Gello-hagyomány legfontosabb forrásai a gyermekdémonok ellen irányuló késő antik és bizánci védőszövegek. A központi szöveg a „Sziszinniosz szent elbeszélése”, egy apokrif szentlegenda, amelyben Sziszinniosz szentélete és testvérei, Szünidórosz és Szinodórosz egy Gyllou nevű gyermekdémont üldöznek, és kikényszerítik tizenkét nevét.
A névlista apotropaikus jellegű: aki ismeri mind a tizenkét nevet, hatalmat nyer a démonn felett.
Emellett a 6-10. századból ólomtáblák maradtak fenn, amelyeket védőamulett gyanánt viseltek, és amelyekre Gello ellen szóló védőigéket véstek. Ez az epigráfiai forráscsoport vallástörténetileg különösen értékes, mert bizonyítja, hogy a hagyomány egyszerre volt jelen az irodalomban és a mindennapi gyakorlatban.
Fontos filológiai tanulmányok: A. Greenfield („Traditions of Belief in Late Byzantine Demonology”, 1988) és R. P. H. Greenfield („St. Sisinnios, the Archangel Michael and the Female Demon Gylou”, 1989).
Rokonság Lilithtel és Lamiával
Gello a zsidó Lilithtel, a görög Lamiával és a mezopotámiai Lamashtával együtt a nőnemű szüléssel kapcsolatos démonok egy csoportját alkotja, amelyek történeti összefüggéseit az összehasonlító vallástudomány Bernhard Bare (The Demon Child Killer in Greek and Mesopotamian Tradition, 1976) óta szisztematikusan vizsgálja.
A szerkezeti párhuzamok annyira szoros összefüggést mutatnak, hogy közös ókori keleti gyökeret kell feltételezni, amely a különböző mediterrán kultúrákban saját formákat fejlesztett ki. A bizánci ortodox Mária-hagyománynak külön Gello elleni védőfohász- és amulettapparátusa van, amelyet részben a görög ortodox népi vallásosság a jelenkorig megőrzött.
Források
Fő irodalom: A. Greenfield, „Traditions of Belief in Late Byzantine Demonology” (1988); R. P. H. Greenfield Sziszinniosztól és Gylouról (1989); Karl Preisendanz, „Papyri Graecae Magicae” a késő antik mágia-hagyományhoz. Emellett a 6-10. századi ólomamulettekből álló régészeti-epigráfiai forráscsoport, amelyet több gyűjteményes kiadványban adtak ki.
Gello az iWell Guard védelmi mezejében
Gello az iWell Guard védelmi mezejének második rétege alá esik (lásd: Funkcióáttekintés): a szellemek és démonok azon kísérleteit, amelyek a viselőjét, illetve annak terhességét, szülését vagy csecsemőjét fenyegetik, a védőpajzs elhárítja.
A Gello elleni védekezés történeti hagyománya vallástörténeti szempontból tanulságos példa: az ilyen típusú démonok elleni védőgyakorlatok szinte minden fejlett mediterrán kultúrában kidolgozottak, ami jelzi a mögöttük álló egyetemes tapasztalati alapot.